Utálom, hogy a lelkem szárnyal, már valahol egy másik univerzumban jár, és akkor jön a testem, viszzarántja és bebörtönzi...
Csak egy lépés és már itt körözök a testem fölött, aztán kicsit arrébb lépek, mindenkit sorra veszek, akik számomra fontosak, gondolkozom, hogy most merre járhatnak, mit csinálhatnak...
Aztán még egy lépés, és városok fölött járok, ahol embereket látok, látom a szenvedésüket, az örömüket a bánatukat... a születésüket a halálukat....
Látom a folyókat, a hegyeket, az erdőket, hallom a szél zúgását a víz csobbanását, a mennydörgést, látom a Nap melegítő és éltető sugarait... érzem őket a bőrömön... behunyom a szemem...
Amikor újra kinyitom... hűvös van... távolodok a Földtől, a Nap is parányinak tűnik, és sugarai már nem melegítenek...
Aztán jön az éles rántás, és megint csak itt ülök... valami belülről hangosan zörög, és ki akar törni... elmosolyodom és azt mondom magamban csitt, erre morog egyet, nem ficánkol tovább, de nem nyugszik meg, sohasem nyugodhat meg...
Talán majd egyszer...
Érezted már?
2008.04.04. 17:48 - The Fallen Angel Of The Deepness
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
https://thefallenangelofthedeepness.blog.hu/api/trackback/id/tr53411368
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Huxley 2008.04.04. 23:11:39
Hagyd, hadd szárnyaljon. És írd le nekünk amit látott és amit érzett.
Nem börtön a tested, csak eszköz, hogy tapasztaljon a lélek ;)
Nem börtön a tested, csak eszköz, hogy tapasztaljon a lélek ;)
Mimi 2008.04.05. 10:52:50
Vannak emberek akik mégis börtönben érzik magukat a saját testükben. mint én is. hagynám hogy a lelkem máshol járjon szebbeket tapasztaljon mint amit a testemben a valo világban ebben a rossz világban tapasztal .. és akárhányszor elmegyek valahova máshova lélekben,, visszatérek ebbe a világba ahol néha eszembe jut miért is kell itt ebben a világban raboskodni és néha nem látom mi az ami örömet okozhatna.. pedig lehetséges h mégis van. a minap este zenehallgatás közben este egy padon ültem és fölöttem hajolt egy fa belelogott az ágai a képbe h tisztán láthatnám a csillagokat, de igy volt szép a kép, néhány ág közül tisztán látszodott pár csillag, és érezni lehetett a tavasz illatát a levegőben, és pár pillanatra ugy éreztem jo élni. nem irom le utána .. mi történt. vissza a valoságba.. :S rémes volt:S
