Sivárság...
Mindenütt sötétség. Akármerre nézek minden fekete. Semmit nem látok. Minden tagom sajog, nem tudok mozdulni... megbénított a fájdalom... még néhány másodperce csak zuhantam, zuhantam és zuhantam... aztán földet értem. Jött a zsibbadás, hirtelen levegőt sem kaptam. Aztán lassan szétterjedt a testemben a fájdalom... próbálom megemelni a karom, a lábam... nincsen eredménye, mintha milliónyi kötél tekeredne testemre...
A porban csúszok, mászok... túl magasra törtem, túl merész álmaim voltak... a Mennyország kivetett magából, száműzött lettem, a büntetésem, hogy mozdulni se tudjak, tanuljak alázatot, és gyötrődjem, ott ahonnan mélyebbre mér nem lehet süllyedni…
Fellázadtam... szét akartam feszíteni a korlátokat, be akartam bizonyítani, hogy elérhetem az álmaimat...
Mikor azt hittem, hogy már elértem őket, rádöbbentem, hogy valójában milyen messze is voltam tőlük, soha nem voltak egy hajszálnyira, de mégcsak egy karnyújtásnyira sem... tökéletesen megvalósíthatatlanok voltak... mindenki látta csak én nem...
Most csendben ülök a mélyben... sebesült szárnyaim már repülnének, messze látom a Mennyország kapuit... de nem tudok felszállni, mostmár én béklyózom meg saját magamat a saját fájdalmammal... még mindig ugyanazokat az álmokat kergetem, mert nem tudok felejteni...
"Túl gyorsan és túl korán talált rá az élet,
Adott, amit adhatott kevés jót és szépet.
Szürke volt a hétköznap, szürke volt az ünnep,
Hosszú évek múltak így, gyakran rá sem néztek.
A hajnalok már vártak rá, kibontott kócos hajjal,
El nem mondott szavakkal, sok-sok rejtett vággyal.
Tudta jól, nem értették, soha nem szerették,
Szíve mélyén vak remény, de ha elment, nem keresték.
Mint amikor a gyermekek sírnak,
Ha éjjel rossz álmot látnak,
Belül úgy izzik a bánat.
Az emlékek csendben fájnak,
Mint amikor sebektől vérzel,
De irgalmat nem kérsz mégsem.
Belül úgy hordod a múltat,
Bármi volt nem tagadtad,
Törött és tépett szárnnyal, magányos angyal.
Egy téli reggel indult el, hívták a messzi fények,
Nem hagyott itt semmi mást, csak néhány rossz fényképet.
Más világ most, ahol él, más a szó és más a fény,
Tavasz, ősz, nyár és tél nélküle fúj itt a szél."
